XI. rész Az esküvő után elmentünk Derek nagynénjéhez, és elkértük tőle Brianát, de Briana már egy négy éves gyereknek megfelelt, olyan nagy volt.
Derek: Most már értem, miért nem tudtad megszülni azt a babát természetes úton!
Én: Igen, én is rájöttem.
Kimentünk, én pedig leültem a tornácra.
Derek automatikusan leült mellém, és az ölembe nyomta Brianat.
Nagynéni: Ez a gyerek tényleg van vagy négy éves.
Mi pedig ránéztünk, és egy szemrehányó pillantással elindultunk, ölemben Brianaval.
Én: És mi lenne ha démonná változtatnánk?
Derek: Nem! Ne is gondolj ilyet! Majd húsz évesen. Maximum tizennyolc.
Én: Összekevered a démonokat a vámpírokkal. Az a különbség, hogy a démonok tovább nőnek, és alszanak, meg nem vért esznek, csak ha átváltoztatnak valakit. De az más.
Derek: Ha te megteszed vele... én nem tiltakozom...
Én: Az a baj... nem tudom megtenni. Most te vagy a soros! Legutóbb én változtattam.
Derek: De izé...
Én: Fiúké az elsőbbség.
Derek: De akkor takarj el minket!
Azzal lehajoltam, és próbáltam eltakarni őket.
Derek: Nem tudom megcsinálni! Olyan szép a tekintete. Lehet, egy angyal.
Én: Erre nem is gondoltam! Az angyalok gyorsan nőnek, gyönyörű szépek, és szív alakúak az arcaik.
Derek: Akkor arra született, hogy elpusztítson bennünket!
Én: Miért pusztítana el? Hisz a szülei vagyunk!
Derek: A jó és a rossz nem lehet egy családban. Mi képtelenek lennénk megölni őt, de ő képes lesz minket...
Én: Akkor... Hogyan tovább?
Derek: Várjuk meg, hogy olyan idős legyen mint most mi. Utána cselekszünk.
Én: Szörnyű lesz 17 évet várni.
Briana: Édesanyám, édesapám, min veszekednek?
Mi elmosolyodtunk Derekkel, hogy egy három hónapos gyerek tud beszélni, sőt, magázódni.
Én: Kincsem, mi a szüleid vagyunk. Nyugodtan tegezz minket!
Briana: Rendben.
|